Litér község család- és személynevei 1896

Az alábbi család- és személynév gyűjteményt a Laczkó Dezső Múzeum Litérrel kapcsolatos ásatási iratai között 67/866 leltári szám alatt őrzik, melyben Dömjén Károly körjegyző és Pap István bíró számol be a Litéren előforduló család- és személynevekről, 1896. dec. 15-i keltezéssel.

Az összegyűjtött adatok alapján 498 fő lakott 1896 végén Litéren, közülük 244 férfi és 254 nő, beleértve a gyermekeket is. A litéri családnevek között a történelmi családok szerepelnek az első három helyen (Pap 30 fő, Mester 24 fő, Takács 24 fő), illetve a 10 fő feletti családnevek (Csere 17 fő, Nagy 16 fő, Fülöp 12 fő, Pőcz 11 fő, Kaki, Kovács, Tóth, Váradi 10-10 fő) is mind még ezt a tendenciát mutatják, s a betelepült családok nevei csak kisebb számban fordulnak elő. A keresztnévadás esetében a férfiaknál a János 46, a József 45 fővel toronymagasan vezetett, míg a női nevek közül a Mária 48, Lídia 40, Julianna 36 fővel voltak a legkedveltebbek.

Az alábbi linkre kattintva érheti el a kimutatás digitalizált oldalait, lentebb pedig a kimutatás táblázatos adattárát tekintheti meg:

Kimutatás
Litér község lakosságának családi és személyneveiről

I. Vezeték nevek:
Sor-
szám
Vezetéknevek

Sor-
szám
Vezetéknevek

Sor-
szám
Vezetéknevek
1.
Arany
1

51.
Kalmár
1

101.
Pintér
2
2.
Anomájer
1

52.
Kanczler
1

102.
Pőcz
11
3.
Ábrahám
4

53.
Kányai
4

103.
Rózsa
4
4.
Bagi
1

54.
Kenessey
1

104.
Sándor
1
5.
Bakó
1

55.
Keskeny
1

105.
Sánta
1
6.
Balogh
1

56.
Kálmán
4

106.
Sági
1
7.
Bernáth
1

57.
Klein
3

107.
Silhányi
1
8.
Bertalan
1

58.
Kiss
8

108.
Surányi
9
9.
Béczi
2

59.
Kiliti
9

109.
Stenger
1
10.
Bogár
5

60.
Király
1

110.
Schvarcz
1
11.
Bors
1

61.
Kozma
4

111.
Szabó
4
12.
Borsó
4

62.
Kovács
10

112.
Szarka
1
13.
Böde
3

63.
Kósa
1

113.
Szalay
5
14.
Buzás
1

64.
Koszorus
1

113.
Szekeres
1
15.
Csanádi
1

65.
Kórusz
1

114.
Szente
4
16.
Csatári
4

66.
Körmendi
3

115.
Szecsődy
5
17.
Csere
17

67.
Kuka
3

116.
Székely
2
18.
Cseszregi
3

68.
Kurucz
2

117.
Szili
1
19.
Csetényi
2

69.
László
9

118.
Szijjártó
1
20.
Csik
1

70.
Lenik
3

119.
Szontagh
1
21.
Csizler
1

71.
Lendér
1

120.
Szücs
1
22.
Csonka
5

72.
Lengyel
1

121.
Takács
24
23.
Dömjén
2

73.
Liscsák
2

122.
Tarró
1
24.
Dani
1

74.
Lővenfeld
5

123.
Tálas
2
25.
Deli
1

75.
Magasházi
1

124.
Tóth
10
26.
Doma
4

76.
Makk
4

125.
Tündér
1
27.
Dukovics
1

77.
Marota
1

126.
Ujhelyi
1
28.
Endrédi
2

78.
Márkus
3

127.
Ujj
1
29.
Eszes
5

79.
Mester
24

128.
Ujvári
1
30.
Fazekas
3

80.
Méreg
1

129.
Ulrich
3
31.
Fábján
6

81.
Mészáros
7

130.
Vaczkó
6
32.
Fehér
1

82.
Miklós
8

131.
Vadas
1
33.
Földi
1

83.
Molnár
5

132.
Vajda
1
34.
Fülöp
12

84.
Mónos
1

133.
Vajerman
1
35.
Füst
1

85.
Nagy
16

134.
Varga
3
36.
Gesztesi
1

86.
Nemes
1

135.
Váradi
10
37.
Gelencsér
1

87.
Németh
3

136.
Veszler
1
38.
Györkös
6

88.
Nyári
2

137.
Viener
1
39.
Hajas
3

89.
Nyikos
1

138.
Vitáris
1
40.
Hegyi
1

90.
Nyirő
1

139.
Volfinger
1
41.
Herczegh
1

91.
Óhegyi
3

140.
Zergi
2
42.
Horváth
6

92.
Ozsváth
9

141.
Zsargó
3
43.
Hőbe
1

93.
Ober
1

142.
Zsámár
7
44.
Husvéth
4

94.
Orbán
1




45.
Huszár
2

95.
Öcsi
1




46.
Jakab
4

96.
Pap
30




47.
Jancsek
1

97.
Pákozdy
4




48.
Jáger
1

98.
Pálinkás
1




49.
Jánoky
5

99.
Páli
1




50.
Kaki
10

100.
Piros
1





II. Kereszt nevek:
Sor-
szám
Férfi keresztnevek

Sor-
szám
Női keresztnevek
1.
Adolf
1

1.
Anna (Nacza)
5
2.
András (Andris)
1

2.
Ágnes
4
3.
Ákos
1

3.
Betti
1
4.
Bálint
1

4.
Borbála
1
5.
Benő
1

5.
Erzsébet (Böske)
12
6.
Dániel (Dani)
14

6.
Etelka
1
7.
Ede
1

7.
Eszter
16
8.
Elek
1

8.
Éva (Évi)
2
9.
Fábján
1

9.
Hedvig
1
10.
Ferencz (Ferkó, Feri)
8

10.
Hermin
1
11.
Gábor
7

11.
Ilona
5
12.
Gáspár
1

12.
Irén
1
13.
Gergely (Gergő)
3

13.
Irma
1
14.
Géza
1

14.
Jolán
1
15.
György (Gyuri)
2

15.
Juli (Juliska, Juliánna)
36
16.
Gyula
5

16.
Katalin (Kati)
7
17.
Ignácz (Náczi)
1

17.
Lídia (Lidika)
40
18.
Imre
6

18.
Lina
16
19.
István (Pista, Pisti, Istók)
19

19.
Margit
2
20.
János (Jancsi)
46

20.
Mári (Marcsa, Mariska)
48
21.
József (Józsi, Jóska)
45

21.
Netti
1
22.
Joachim
1

22.
Róza (Rózi, Rozália)
6
23.
Kálmán
5

23.
Sára (Sári, Sárika)
5
24.
Károly
16

24.
Teréz (Treszka, Tercsi)
5
25.
Lajos (Lajcsi)
23

25.
Vilma
1
26.
Luczi
1

26.
Zsófia
24
27.
Márton (Marczi)
1

27.
Zsuzsánna (Zsuzsi)
11
28.
Mihály (Miska)
5




29.
Miklós
1




30.
Mózes
1




31.
Pál (Pali)
7




32.
Péter (Peti)
2




33.
Sándor (Sanyi)
14




34.
Zoltán
1