hajmáskéri plébános
Születési hely, idő: Devecser, 1823. aug. 18.
Elhalálozás helye, ideje: Ősi, 1895. ápr. 28.
Apja: Barbarics Antal
Anyja: Vanizsap Erzsébet
Vázlatos életrajz:
- győri akadémia, II. éves filozófus
- 1844-től veszprémi szeminárium
- 1848-ban Veszprémben, pappá szentelés
- 1848-tól Sümegcsehi, káplán
- 1851-től Tüskevár, káplán
- 1853-tól Káptalanfa, káplán
- 1855-ben zsinati vizsga
- 1855-től Várpalota, káplán
- 1856-tól Hajmáskér, adminisztrátor
- 1860-tól Hajmáskér, plébános
- 1868-ban lemondott
Életrajz:
Barbarics István hajmáskéri plébános 1823. augusztus 23-án látta meg a napvilágot Devecserben, Barbarics Antal és Vanizsap Erzsébet első gyermekeként. Teológiai tanulmányait a győri akadémián kezdte meg, ahol másodéves filozófusként került a veszprémi szemináriumba.
A szeminárium elvégzését követően zichi és vásonkeői Zichy Domonkos veszprémi püspök 1848. június 15-én pappá szentelte. A fiatal papra ezután 12 hosszú évig a kápláni szolgálat következett. Káplánként szolgált 1848-tól a sümegcsehi, 1851-től a tüskevári, 1853-tól a káptalanfai, 1855-től a várpalotai plébános mellett, és még ugyanabban az évben zsinati vizsgát tett.
Ezt követően kapott lehetőséget a plébániai feladatok ellátására. Így került adminisztrátorként Hajmáskérre 1856 novemberében, az akkor Ősibe helyezett Németh János plébános helyére. A plébánosi kinevezésére azonban négy esztendőt kellett várnia, amelyet 1860-ban nyert el Ranolder János püspöktől. Hajmáskéri plébánosként tehát összesen 12 évig gondozta a túlnyomóan reformátusok által lakott régióban élő katolikus lelkeket, így Litért is. A hivataláról azonban feltehetőleg egészségi állapota miatt 1868-ban lemondott, mivel haláloka alapján eskórban (epilepszia) szenvedhetett. Nyugalomba vonult, és mint kiérdemült plébános Ősiben telepedett le, ahol 1895. április 28-án bekövetkezett haláláig élt. Temetésére az ősi köztemetőben került sor, melyet a tisztelendő Ellmann János peremartoni plébános végzett 1895. május 1-én délelőtt 10 órakor.
Forrás:
- PFEIFFER 1987. 265-266.
- RAJCZI 1992. 266.
