2015. március 30., hétfő

205 éve halt meg Balásy János


Balásy János
(1740 körül-1810)


Balásy János hajmáskéri plébános 205 évvel ezelőtt, 1810. március 30-án Veszprémben, az Aggpapok Házában szenderült el az Úrban. Jezsuita papként 13 éven keresztül látta el a hajmáskéri plébánia, így a litéri katolikus hívek lelki gondozását is.

Balásy János a Zala vármegyei Zalakoppányon született 1740 körül, majd a veszprémi szemináriumban végezte tanulmányait. Pappá szentelésére 1764-ben került sor Veszprémben, s a szertartást nagymányai és aranyosmaróti Koller Ignác veszprémi püspök, a veszprémi püspöki (ma érseki) palota építtetője végezte.

Pappá szentelését követően Salomvárott kezdte meg kápláni működését, azonban még ugyanabban az évben felvételt nyert a nagyszombati egyetemre, a Collegium Rubrorumba, ahol 1767-ig teológiát hallgatott. Ezen tanulmányai során 1766. november 4-én lépet be a jezsuita rendbe.

Nagyszombati tanulmányait követően 1770. március 26-án kezdte meg plébánosi működését Hajmáskéren, s ekkor kerültek gondozásába a litéri katolikus hívek is. Mivel ekkor még Litéren nem engedélyezték a református vallásgyakorlást, így a helyi kálvinista közösség gondozását is ő végezte 13 hoszú esztendőn keresztül. Hajmáskérről 1783. április 9-én Alsópáhokra helyezték át, ahol a helyi plébánia feladatait látta el egészen 1800-ban bekövetkezett visszavonulásáig. Élete utolsó évtizedét a veszprémi Aggpapok Házában töltötte, s itt is halt meg 1810. március 30-án.

További információk a Litért gondozó katolikus plébánosokról: http://literadattar.blogspot.hu/p/a-litert-ellato-romai-katolikus.html 

***
Felhasznált irodalom